
Én ........................................................a nemzetközi Szent György Vitézei Lovagrend lovagja Rendi elöljáróim és Rendbéli Testvéreim tanúbizonysága mellett ünnepélyes esküvést teszek az élő Istenre, hogy keresztényi hitem, valamint az alapító, Károly Róbert királyunkszándékai szerintRendbéli testvéreimet mindig, és minden körülmények között, lehetőségeim figyelembevételével segítem, támogatom a rászorulókat, gyámolítom az elesetteket
Rendi elöljáróimnak engedelmeskedem, a Rend alapszabályát és annak a Rendbéli Testvérekre vonatkozó erkölcsi előírásait elfogadom, magamra nézve kötelezőenek tartom
Mint a Nemzetközi Szent György Vitézei Lovagrend lovagja, az ősi jelmondat szerint:"Valósággal Igaz vagyok e Testvéri Rend Iránt", ezért minden körülmények között a lovagi etika, illetve Hazám és a Lovagrend érdekeit szem előtt tartva cselekszek
Gyűlölség és harag nincs szívemben sem Rendbéli testvéreim, sem mások iránt.
Idegen hatalom, vagy Hazám és Nemzetem érdekeit nem szolgáló irányzat szolgálatába nem lépek. Mindig csakis a Lovagrend és Hazám javára szolgálok. Hazámhoz, annak törvényes rendjéhez hű leszek, éljek akár Magyarország határain belül vagy kívül a világ bármely részén.
Soha semmilyen titkos társaságnak tagja nem voltam, nem vagyok, és soha nem is leszek.
Ezen esküvést Keresztény lovagként teszem a Magyar Szent Koronára és a Szent Bibliára
Isten engem úgy segéljen!